Blog

 

Évente több mint 1,7 millió gyerek veszíti életét a környezetszennyezéshez köthető okok, illetve a passzív dohányzás, a rossz higiénés körülmények és a mérgező vegyi anyagoknak való kitettség miatt - hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet hétfőn.

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy nem katonai programoktól csoportosítaná át a haderő fejlesztésére szánt 54 milliárd dolláros költségvetési összeget, hanem a környezetvédelemtől, tudományos kutatásoktól és a szegényeket támogató programoktól.

PÁRKÁNY - A képviselő-testület keddi ülésén határozatban utasította el a tervezett hulladékátalakítót, a HC Logistik szerint ők épp a környezeti terhelést csökkentik majd, a lakosság petícióval tiltakozik a tervezett beruházás ellen.

Heti egy nap hús nélkül - nemcsak neked, a Földnek is nagy megkönnyebbülés! Az állattenyésztésnek nagy a szénlábnyoma: több felmelegedést okozó üvegházgázt termel, mint a növénytermesztés.

Több mint ötezren szavaztak a Magyar Haltani Társaság honlapján októberben elindított közönségszavazáson, amelynek tétje az Év hala cím elnyerése volt. A korábbi évekhez hasonlóan most is három őshonos jelölt közül lehetett választani. A szavazatok közel felével (48%) a harcsa lett a versenyben az első, megelőzve a paducot (37%) és a harmadik...

© 2016.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el